minden határon túl

Pintér Sándor belügyminisztert arra utasította a kormány, hogy intézkedjen a szerb-magyar határ kerítéssel történő lezárásáról. 

Bulgária kerítése

Megtehetjük sajnos

Szögezzük le, hogy jogi szempontból az, amire most Magyarország elszánta magát, teljesen legitim. Egy határ megerősítése, adott esetben lezárása, a határzónákban foganatosított szigorított intézkedések elrendelése szuverén hatáskörbe tartoznak, tehát mindezt megtehetjük. Mint ahogy sokan megtették már, tanú rá ez a blog. Az út, amin eljutottunk ehhez a döntéshez, iskolapéldája annak, ahogy egy állam legitimálni szokta az ilyen és ehhez hasonló döntéseit, annyiban azonban mindenképpen különleges, hogy elképesztő gyorsasággal estünk át a megelőző szakaszokon.

Szaknyelven biztonságiasításnak szokás nevezni azon - többnyire politikai - diskurzusok összességét, amelyek a társadalomban elültetik, majd megerősítik azokat a félelmeket, amikre reagálva az állam immár a társadalom tényleges vagy látszólagos jóváhagyásával konkrét lépéseket tesz. Egy sikeresen biztonságiasított kérdés a mindenkori politika kezében olyan felhatalmazást jelent, aminek segítségével számos intézkedést hozhat, akár olyanokat is, amelyek egyébként simán fennakadnának a társadalmi igazságosság vagy érzékenység szűrőjén

Idejönnek, elveszik

Az egyik politikaelméleti modell, mely a biztonság kérdését társadalmi szempontból közelíti meg, tökéletesen rávilágít arra a gondolatmenetre, amire a magyar kormány felfűzte bevándorlásellenes retorikáját. Ennek értelmében a társadalom saját működését, létét, nemzeti vagy vallási egységét érzi veszélyeztetve valamilyen külső tényező, jellemzően a bevándorlás fenyegető réme miatt. Az eltérő vallás, eltérő nyelv és eltérő kulturális szokások a többségi társadalom számára fenyegető erőként jelenhetnek meg. Konkrétabb formában ezek a munkahelyek veszélyeztetettségeként és közbiztonsági kérdésként jelennek meg egy társadalomban. Tehát elveszik a munkát, megerőszakolják a nőket. És pontosan ezek azok a csapások, amik mentén a kormány félelmetes gyorsasággal alakította ki a most bejelentett kerítés felé vezető utat. Tette mindezt egy olyan országban, ahol a fent vázolt félelmek tényleg csak félelmek szintjén vannak jelen, hisz a bevándorlók jelenléte még számok szintjén is szinte kimutathatatlan az ország határain belül. 

A bevándorlással összemosott menekültkérdés, a torzító, uszító politikai retorika, a terrorizmusveszély bedobása, a nemzeti konzultáció majd az azt erősító plakátkampány alig pár hét alatt zajlottak le, és máris itt a döntés, amit néhány hónapja még elképzelhetetlennek tartottunk. (Még az egyik ismert kormányzati politikus, Kósa Lajos sem tartotta elképzelhetőnek szerda reggel fizikai határzár létrehozását.)

Mi a cél?

Hogy mi a pontos cél mindezzel, nehéz eldönteni. Akár politikai erőfitogtatás része, akár tényleges válasz a felnagyított menekültkérdésre, mindenképpen túlzó, emberéleteket követelő, sok szempontból vállalhatatlan döntés. Ha egy határt fizikailag áthatolhatatlanná teszünk, vagy legalábbis ezt a látszatot keltjük, elvileg  a migráció ütemének lassulására számíthatunk, ám ennek árát ugyanúgy meg kell fizetni, csak máshol és máshogy.

Sok esetben nem a falak, kerítések és szögesdrótok tényleges áthatolhatatlansága az, ami visszatartja az embereket, hisz egy fal, egy kerítés mindig megmászható, ahogy erre is sok példát láttunk már. Jelképként azonban óriási pszichológiai erővel bír, egy egyértelműen kirekesztést, távoltartást üzenő fizikai korlát, ellentétben egy zöld határral, amiről csak tudja a határátkelő, hogy átlépésével szabálysértést követ el. A pszichés hadviselésnek igen erőteljes hatása van nemcsak a potenciális bevándorlók távoltartását illetően, hanem a tekintetben is, hogy ezzel mit üzen a kerítés építője az azon túl élőknek. Hogy a magyar állam mit üzen, azt sajnos pontosan tudjuk. 

Menekültek a szerb-magyar határ közelében

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A négy méter magas kerítés a szerb-magyar határon azt jelenti, hogy az ebből az irányból való megközelítést megpróbáljuk ellehetetleníteni. Ha valaki innen közelít, egyedül nem jut át a határon, így a következő lehetőségei lesznek. Ha egy háborús övezetből érkező menekülőről beszélünk, akkor megpróbálhat Szerbiában menedékjogot kérni, ami lényegében lehetetlen küldetés. Az elmúlt hét évben ugyanis Szerbia tizennyolc embernek adott menekültstátuszt a Helsinki Bizottság statisztikái szerint. Tizennyolcnak. Olyan hét évről beszélünk, amiben az elmúlt évtizedek legpusztítóbb háborúi és polgárháborúi dúlnak a Közel-Keleten. Mint ahogy Szerbiába, Magyarországra is a menedékkérők nagy száma Irakból, Szíriából és Afganisztánból érkezik. Ha valaminek, hát e három ország nevének hallatán tudnunk kéne, hogy nem gazdasági bevándorlókról, hanem életüket iszkolva menekítő emberekről beszélünk.

Magyarország, amit egyébként már szintén elmarasztaltak a menedékkérőkkel való bánásmód miatt, most egy olyan országról próbálja elhitetni, hogy maga a paradicsom, és igenis biztonságos ország, amivel kapcsolatban számos emberi jogi szervezet, köztük a legnagyobb, a Human Rights Watch és még az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is többször kifejtette, hogy nem biztonságos. Nem biztonságos a visszatoloncolási gyakorlat miatt, és nem biztonágos a kínzások, rendőri brutalitások miatt. Egyébként pár éve a Kúria is kiadott egy iránymutatást a biztonságos harmadik ország koncepciójáról.

Veszélyes vizek, visszatoloncolás

Ha pedig nem ezt választja a menekülő, akkor az történik, ami minden kerítéssel vagy fallal védett határ esetében előbb-utóbb megjelenik. Más útvonalat keresve próbálnak bejutni Európa területére, ám ezek az új útvonalak rendre egyre veszélyesebbek. A marokkói-spanyol határ esetében a kerítés jelenléte a tenger felőli megközelítést hívta életre, ami számos ember halálát okozza. Amerika-Mexikó határvidékén a kerítéssel nem őrzött, pusztító sivatag felé veszik az irányt, és lelik tömegesen halálukat az emberek. A fizikai akadály az emberi mozgást csak arrébb tereli, de meg nem szünteti.

Ami pedig ennél is ijesztőbb forgatókönyv, az a napokban a török határnál lejátszódott esemény, ami a Spanyol határnál sokkal véresebb formában ölt testet nap nap után. Az elkeseredett emberek, mivel nincs más választásuk, minden mindegy alapon olykor megrohamozzák a kerítéseket, remélve, legalább néhányan átjutnak, ha megosztják a határőrök figyelmét. Ezek a rohamok, pedig egyenes utat jelentenek a véres katasztrófákhoz.

A nyomás alatt álló spanyol határőrök elképesztő brutalitással verik vissza a határátlépéssel próbálkozókat, nem ritkán halálos sérüléseket okozva. A valamilyen csoda folytán átjutókat sokkal nagyobb eséllyel toloncolják vissza mindenféle hivatalos eljárás nélkül teljesen törvényellenesen, mint más, nem lezárt határok esetében. Az, hogy egy ember átmászik a kerítésen, mintha mentesítené az eljáró hatóságot azon kötelessége alól, hogy a menedékkérőt az eljárás lefolytatásáig be kell fogadni. Ugyanez a jelenség burjánzott el a frissen kerítést épített Bulgária esetén is, a tiltott visszatoloncolás rutingyakorlat lett ott is. Ez minden létező európai törvénynek és normának ellentmond. 

Harc a kerítésen - Ceuta (Spanyolország)

Járulékos tragédiája a fizikai határzárnak az is, hogy a kerítések, falak előtt idővel felduzzad az átjutásra várakozók száma, akik gyakorlatilag hajléktalanként várják az esélyt, hogy valahogy átlopakodjanak. Aranybánya ez az embercsempészeknek, és persze utat nyithat a korrupciónak is, tehát a problémát megint nem megoldottuk, hanem tetéztük. Jellemző az is, hogy a kerítést építő ország vagy a mögötte álló erő, jelen esetben az Európai Unió részéről olyan nyomás nehezedik a szomszédos államra, például Marokkóra, hogy az ottani hatóságok komoly túlkapások árán igyekeznek javítani a helyzeten. Marokkóban mindennaposak a rendőrség által megrohant, szétvert és felgyújtott sátortáborok, a migránsok fizikai bántalmazása rutinművelet. És szép lassan eljön az a pont is, amikor elkezdik saját kerítésüket építeni, folytatva a szomorú sort.

A megoldás nem a lezárás

A határon épülő kerítések és falak még soha, sehol nem jelentettek megoldást arra a problémára, ami életre hívta őket. Soha, sehol nem állt le tőle az emberi vándorlás, ám annál magasabbra emelkedik az emberi jogi sérelmek száma, minél több ilyen határ szaporodik el a világban. A háború elől menekülők sokasága nem fog lemondani az életéről, a környező országok felszívóereje véges, anyagi forrásaik szűkösek, a háború továbbterjedése sok környező államot fenyeget.

Az Európai Unió, ami emberi jogi egyezményekben vállalta, Magyarország, ami ezeket ratifikálta, majd Alaptörvényébe emelte, hogy a menedéket kérőknek menedéket ad, mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt mégse kelljen megtennie. A kialakult gyakorlat veszélyeire és következményeire az Amnesty International néhány hónapja alapos tanulmányban hívta fel a figyelmet. Azon országok, amik tengeri határaik okán nem tudnak kerítést építeni, egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, egyre inkább rájuk toljuk annak terhét, hogy Európa biztonságot jelent a veszélyben lévő emberek számára. És érdekes módon Olaszország, ami naponta nézi végig, hogy partjait jobb életre váló emberek holttestei mossák, egyre hangosabban szorgalmazzák Európa segítő, felelősséget vállaló, és terheket megosztó politikáját és támogatását. Az Unió egyelőre láthatóan nem tud mit kezdeni a kialakult, és példa nélküli helyzettel.

Magyarország berlini fala

Kedves csavar, hogy Magyarország, aminek Németország alig pár hónapja mondott köszönetet óriásplakátokon azért, amiért komoly szerepet játszott a szégyenteljes berlini fal leomlásában, most egy plakátkampány folytatásaképp maga is kerítést épít emberek ellen. Nem valószínű, hogy ennek megtörténtét bárki elhitte néhány hónappal ezelőtt.