Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Téged megállítana egy kerítés, ha az Iszlám Állam elől menekülnél?

Június 14-én olyasmi történt, amit eddig csak a spanyol-marokkói kerítésnél volt ismert. A tomboló szíriai polgárháború, az Iszlám Állam terjeszkedése és az amerikai erők légitámadásai elől menekülők egyszerűen áttörték a Törökország által a Szíriával (az ottani kurd területekkel) közös határon emelt kerítést.

0 Tovább

A török falat nem a menekültek ellen építik

Törökország az elmúlt hónapokban masszív betonfal építésébe kezdett Szíriával közös határán. A 900 kilométer hosszú határ teljes lezárása komoly vállalkozás, és mivel egyelőre csak az építkezés kezdetén tartanak, hogy milyen hosszúságban építik ki a fizikai elválasztást, egyelőre nem lehet tudni. Hangsúlyozzák, hogy nem a szíriai polgárháború elől menekülők ellen, hanem az illegális csempészet és egyéb bűncselekmények elkövetői ellen emelik a falat. Persze tegyük hozzá, annak mindig örülnek, ha a kurdokkal tudnak egy kicsit gonoszkodni, így a fal azért nem egy tündérmese. Márcsak azért sem, mert egy betonfalon átjutni nehéz, ha az ember épp menekülőben van.

A törökországi Kilisben hatalmas menekülttábor található

0 Tovább

Napokon belül elkészül a Bulgáriát Törökországtól elválasztó kerítés

A bolgár védelmi miniszter, Angel Naydenov 2013. októbet 24-én jelentette be, hogy Bulgária déli határa mentén fizikai elválasztórendszert emelnek. A bolgár kormány sürgősséggel meg is szavazta az ehhez szükséges törvényt. A kerítéssel a Törökországon keresztül Szíriából érkező menekülteket igyekszik feltartóztatni az ország.

A 30 kilométeres határszakaszt érintő építkezés költségvetése időközben a duplájára emelkedett, 5.1 millió leváról majdnem 10 millióra (1.5 milliárd forint), de a túlköltekezés körüli viták hamar elcsendesedtek, és rohamtempóban folyt tovább a szögesdrótokkal megerősített kerítésrendszer kiépítése. A civil szervezetek mellett az ENSZ is felemelte erőtlen hangját, mivel a menekültek szabad mozgását akadályozó fizikai építmény elvileg a nemzetközi jogba ütközik, ám Bulgária folytatta az építkezést. A kerítés a több mint 200 kilométeres közös határszakasz azon 30 kilométerét érinti, ahol a földrajzi adottságok miatt a határvédelem emberei nehezebben látják el feladatukat.

0 Tovább

Ez mi ez?

A világon jelenleg több tucat, nemzetközi határokon épített kerítés- illetve falrendszer húzódik. A migrációtól való félelem és a terrorizmus-elleni harc az elmúlt években kellő ideológiai keretet nyújtott az államoknak ahhoz, hogy a berlini fallal kapcsolatos negatív érzéseket felülírják, és a falakra ne elítélendő barikádként, hanem hasznos, védelmező eszközként tekintsenek. A blog a létező és naponta épülő falak trendjét és az azokkal kapcsolatos emberi jogi sérelmeket dokumentálja.