Bevándorlóellenes, populista retorikából máshol sincs hiány, az ingatlanmágnás, politikus, wannabe-elnök Donald Trump a CNB-nek adott interjújában nagyon odatette magát. Miután kifejtette, hogy százezresével sétálnak csak úgy át a határon délről, akik között nemi erőszakolók és más bűnözők vannak, gyorsan el is mondta, hogyan orvosolná mindezt:
Olyan falat építenék, mint senki más. Senki nem épít úgy kerítést, mint én.
Hozzátette, egyébként is remek épületeket húz fel világszerte, de ezt az építkezést kivételesen a mexikói állammal fizettetné meg.
Fizetni fognak érte, mert kirabolták ezt az országot. Hasznot húztak belőlünk gazdaságilag, és a határon is. Fizetni fognak azért a kerítésért.
A két ország közt húzódó több mint 3000 kilométeres határ egyes részei már most is masszív kerítésekkel vannak lezárva. A határ egész hosszán fejlett megfigyelési rendszer működik, a határ őrizetére kijelölt Border Patrol tisztek nagy számban vannak jelen. A határ nyílt és kevésbé őrzött szakaszai többnyire a sivatagi részek, ahol évenként több ezer migráns veszíti életét. A határőrök túlkapásaival és a határvédelmi rendszer súlyos következményeivel sokat foglalkoznak az emberi jogi szervezetek és a média is.
A határról itt és itt volt már szó.