Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Donald Trump bemondta az okosságot

Bevándorlóellenes, populista retorikából máshol sincs hiány, az ingatlanmágnás, politikus, wannabe-elnök Donald Trump a CNB-nek adott interjújában nagyon odatette magát. Miután kifejtette, hogy százezresével sétálnak csak úgy át a határon délről, akik között nemi erőszakolók és más bűnözők vannak, gyorsan el is mondta, hogyan orvosolná mindezt:

Olyan falat építenék, mint senki más. Senki nem épít úgy kerítést, mint én.

0 Tovább

Kedves gyerekek, Amerika lassan bezár

Az egyre nagyobb méreteket öltő gyermek-exodus (bővebben itt) körüli viták nem csitulnak az Egyesült Államokban. Dollármilliárdokról, gyerekek tízezreinek sorsáról készül dönteni a kongresszus, komoly belpolitikai viták zajlanak, kiszivárgott egy elmarasztaló titkos ENSZ jelentés, és Ferenc pápa is megszólalt az ügyben.

Nem rövid az út, amit a gyerekek és anyák megtesznek

Az idén a határt átlépő 57 000 gyerek drámája alaposan próbára teszi a rendszer teherbíróképességét, de ezen túlmenően azt a kérdést is felteszi Amerikának, meddig hajlandó vagy éppen meddig tud elmenni a bevándorlás elleni küzdelemben anélkül, hogy aláásná saját emberi jogi elveit. Szembe kell néznie ezekkel a gyerekekkel és kimondani, számíthatsz ránk, megvédünk, vagy azt, nem kérünk belőletek. Amióta a krízis elárasztotta a sajtót, az emberek egyre égetőbbnek érzik, hogy valamilyen megoldást sürgősen találjon a kormány, és ahogy azt egy friss felmérés mutatja, a lakosságnak majdnem fele üdvözölné, ha ezek a gyerekek azonnal kitoloncolásra kerülnének. Alig 27 százalékuk gondolja azt, hogy a gyerekek valós veszély elől menekülnek.

Borzalmas állapotok az átmeneti állomásokon

0 Tovább

Mexikó falat építene az amerikai seggfejek ellen

Szerte Mexikóban bíznak benne az emberek, hogy az építendő Seggfej Fal sikeresen távol tartja majd azokat az amerikaiakat, akik tömegesen lepik el országukat csak azért, hogy agresszívan igyanak és hányjanak.



(Igen, ez egy vicc. Innen.)

0 Tovább

Nem gyereknek való vidék

Obama szerint humanitárius válság van kialakulóban az Egyesült Államok déli határa mentén, ezért a napokban 2 milliárd dollárt kért a kongresszustól a helyzet normalizálására. Az amerikaiak kiakadtak, a hírekben a bevándorlók elleni tüntetések és dél-amerikai gyerekek tragédiái, halálhírei váltják egymást. A világ egyik legjobban őrzött határát 2014-ben eddig több mint 52 000 kísérő nélküli kiskorú lépte át illegálisan, hisz legálisan meg sem tehetnék. Az év végére a szám 90 000-ig emelkedhet, 2015-re pedig 140 000 gyerek érkezését jósolják.

Egy Border Patrol tiszt egy határsértő kislányt kísér Texasban / Fotó: Customs and Border Protection, Flickr

0 Tovább

Perelhetik az amerikai határőröket a meggyilkolt mexikóiak családjai

Az Arizona állambeli fellebbviteli bíróság legfrissebb döntése szerint a meggyilkolt 15 éves Sergio Adrian Hernandez Guereca családjának alkotmányos joga, hogy beperelje a halálos lövést leadó amerikai határőrt. A bírósági döntés percedenst teremthet az egyre szaporodó, és eddig következmények nélkül maradó ügyekre nézve is.

Egy családtag mutatja Sergio Adrian Hernandez Guereca fotóját / Fotó:Dominic Bracco

2009 és 2013 között legalább tíz esetet dokumentáltak, amikor a Border Patrol tagjai a határt átszelő lövést adtak le, megölve hat mexikóit mexikói földön. Mindezidáig a hozzátartozók hiába próbáltak jogorvoslatot szerezni az ügyekben, az amerikai bíróságok nem foglalkoztak az esetekkel, mondván, ami Mexikóban történt, az Mexikóra is tartozik.

0 Tovább

Ez mi ez?

A világon jelenleg több tucat, nemzetközi határokon épített kerítés- illetve falrendszer húzódik. A migrációtól való félelem és a terrorizmus-elleni harc az elmúlt években kellő ideológiai keretet nyújtott az államoknak ahhoz, hogy a berlini fallal kapcsolatos negatív érzéseket felülírják, és a falakra ne elítélendő barikádként, hanem hasznos, védelmező eszközként tekintsenek. A blog a létező és naponta épülő falak trendjét és az azokkal kapcsolatos emberi jogi sérelmeket dokumentálja.