Bangladest minden oldalról körülzárja India. A kis myanmari határszakaszon szintén kerítés van.

A legújabb hírek szerint India a Bangladessel közös határain elkezdi kiépíteni az eleddig csak Szingapúr által alkalmazott, vízbe telepített kerítésrendszert is. Szingapúr a tenger felől érkező bevándorlókat akarja feltartóztatni, India számára pedig ez lehet a megoldás az eddig lezáratlan csatornarendszerekre, egyéb vízi határszakaszokra, folyótorkolatra, valamint a közös tengeri határokra. A bangladesiek Indiába való átjutásának megakadályozását fontos projektként kezeli az ország, ám a szeparáció eddig inkább drámákat, mint komoly eredményeket hozott.

A szingapúri lebegő kerítés

A veszélyes beszivárgók

A két ország közös határának hossza 4095 kilométer, és az egyik legvéresebb határszakaszként ismert a világon. Az elmúlt években itt kiépített kerítés- és szögesdrótrendszer célja elsődlegesen a migráció, a csempészet és a terrorista-gyanús elemek visszaszorítása. A határvédelem megerősítése először a hatvanas években került szóba, és végül 1986-ban született meg az Indo-Bangladesh Border Road and Fence elnevezésű program a fizikai határok kiépítéséről. A nyolcvanas-kilencvenes években az indiai politikai retorika a nacionalista és jobboldali pártoknak köszönhetően egyértelmű migráció- és muszlimellenes fordulatot vett. A média egymásra licitált az Indiában illegálisan tartózkodó (többnyire bangladesiként megjelölt) külföldiekkel kapcsolatos rémhírek terjesztésében, és azok számát illetően. A bevándorlók esetében beszivárgásról beszéltek, lassan a társadalom egészét áthatotta a félelem a már folyamatban lévő muszlim jelenlétet illetően.

A kerítés egy szakasza

A kerítés megépítését az indiai társadalom örömmel nyugtázta, csak Nyugat-Bengál ellenezte, hisz kulturális, gazdasági és társadalmi kapcsolatok okán ők igazán érzik az elválasztás hátrányait. Nem lehet elfeledkezni arról sem, hogy India és Banglades területén is nagy számban találhatók úgynevezett chitmahalok, azaz olyan enklávék, amik egy másik ország területéhez tartoznak. A szövevényes rendszernek történelmi okai vannak, de semmiképpen nem könnyítik meg annak kérdését, hogy ilyen territoriális viszonyok között milyen egyéni sorsokon lecsapódó eredménye lehet egy fizikailag lezárt nemzetközi határnak. A kilencvenes években az építkezések nem is folytak túl nagy lendülettel, leginkább az Assam tartománnyal határos területeken emelkedtek szögesdróttal kiegészített kerítések, de a bengáli rész szinte érintetlen maradt. Végül az ezredforduló, 9/11, terrorizmus ellenes törvény elfogadása és Nyugat-Bengál hozzáállásának megváltozása indította be a nagyobb szabású építkezést. A pakisztáni oldalról jól ismert reflektoros megvilágítást kiépítésének is nekikezdtek, és a határőrizeti szerv, a Border Security Force tagjainak nagyobb arányú jelenlétét is elrendelte az indiai hatóság. Mire az építkezések befejeződnek, a Bangladest Indiától elválasztó Operation Zero Line a föld leghosszabb épített határává válhat, hosszabb lesz mint a sokkal ismertebb és nagyobb publicitást kapó amerikai és  izraeli falak együttesen.

Indiai határőr

Ha át kell jutni, hát át kell jutni

A Zero Line különlegessége, hogy bár hivatalosan egy 140 méter széles senkiföldjét jelöltek ki a határ mentén, ennek betartása a gyakorlatban kivitelezhetetlen. A senkiföldje helyett a sűrűn lakott területeken (161 millió lakos, 1142 fő per négyzetkilométeres népsűrűség)  inkább az jellemző, hogy az emberek az utolsó négyzetcentiméterig kihasználják a rendelkezésükre álló helyet. Nem ritkák az olyan képek, amiken a kerítést teregetőállványnak használják az asszonyok. A fizikai elválasztórendszer ráadásul sok helyütt inkább csak nehezíti, mintsem lehetetlenné teszi az átkelést.

A mocsaras, elárasztott területeken rendszeresen a kerítés alatt másznak át az emberek, de egyes helyeken az átjutás még ennél is könnyebb. Az árterületeken való építkezés eddig lehetetlennek tűnt, így ennek köszönhetően néhol észrevehetetlen, hogy az ember átlépte a nemzetközi határt, és a figyelmetlen gazdálkodó környékbeliek ezzel az életüket is veszélyeztetik: ha a határőrök észreveszik, biztosan elkapják, esetleg azonnal le is lövik őket. A lebegő kerítésrendszerek bevezetése persze mostantól a vízen és egyértelműen kijelölheti a határokat, de ezzel, és a teljes elzárással semmi nem lesz megoldva. Az emberek a határ mentén sok helyütt tömegesen kelnek át minden nap illegálisan, megvesztegetés útján vagy a hatóságok által az átkelésre jogosító papírok birtokában, mivel családi és gazdasági kapcsolataik ápolása, a munkavállalás, gazdálkodás, agy akár csak a szomszéd ház megközelítése miatt muszáj átkelniük a határon. Ez olyan kihívást jelent a hatóságok számára, hogy a valódi migrációt, különösen annak veszélyt hordozó elemeit kiszűrni kezdettől fogva képtelenek, és ez a feszültség, valamint a bevándorlás feltartóztatása miatti állami, társadalmi nyomás a határőrség túlkapásaiban nyilvánul meg. A Border Security Force idővel híres-hírhedt rettegő szervvé vált, a határ mentén gyakorlatilag se vége se hossza az általuk elkövetett emberi jogi sérelmeknek. A legnagyobb vihart a Human Rights Watch 2010-es, Trigger Happy címen kiadott jelentése kavarta, ami teljes valójában tárta fel a mindennapos kínzásokkal, megalázásokkal, bántalmazásokkal és gyilkosságokkal terhelt határszakasz mindennapjait. Különösen nagy felháborodást váltott ki az a tény, hogy a Border Security Force gyakorlatilag az indiai állam jóváhagyásával viszi véghez a hosszasan sorolt bűntetteket, ugyanis vizsgálat vagy felelősségre vonás még akkor sem követi ezeket, ha napvilágra kerülnek. Jelentések szerint az elmúlt egy évtizedben mintegy ezer bangladesit öltek meg a határőrség emberei.

A tengerszint emelkedésével lakóhelyüket elhagyni kénytelen tömegek, a klímamenekültek státuszának rendezésére nem készült fel a nemzetközi közösség

A határon átkelők és a határzónában élők azonban nem csak a bangladesi oldalon vannak veszélynek kitéve a hatóság agresszív önkényével szemben. A BSF a tényleges határtól néhány kilométeres távolságban állomásozik, ezért a határzóna vészesen kitágult. Az indiai oldalon élő, hétköznapi munkájukat végző emberek bármikor számíthatnak rá, hogy csempészet vádjával elkapják őket. A verések, zaklatások és szóbeli inzultálások elől senki nem menekülhet, és jogorvoslat sincs ezek ellen. Külön megvizsgálták a határ mentén élő indiai állampolgárok helyzetét is. Számukra a földjük elérése a legnagyobb probléma, mivel a kerítés biztonsági okokból nem pont a határon, hanem indiai területen húzódik, sokan kénytelenek átkelni azon, hogy elvégezzék a munkálatokat saját földjükön, saját országukban.

Kapitány, süllyedünk!

Ami pedig a jövőt illeti, ijesztőek a kilátások. Bangladest gyakran ground zero-ként emlegetik, a tengerszint emelkedése miatt ez az egyik legveszélyeztetettebb ország. A tengerparti és folyótorkolati településeket már így is egyre többen hagyják el, fokozva ezzel az egyébként is masszív urbanizációt. Egyes adatok szerint évente félmillió új lakos érkezik a fővárosba, hatalmasra duzzasztva ezzel a város környéki nyomornegyedeket. Az eddig mezőgazdaságból és halászatból élő emberek a városban jellemzően munka nélkül, az életben maradás határán lavíroznak. Előrejelzések szerint 2025-re a főváros népsűrűsége az elképzelhetetlen 50 000 főre emelkedik négyzetkilométerenként, 2100-ra pedig az ország harmada víz alá kerül. Egy méter tengerszint emelkedéssel az ország ötödét boríthatja víz, ami nemcsak azt jelenti, hogy az emberek az életterüket veszítik el, de azt is, hogy a termőföldek is oda lesznek, ami komoly élelmezési problémákat, éhínséget vetít előre. Várhatóan a migrációs hullám évről-évre erősödni fog, és a már napjainkban is kudarcot valló fizikai határvédelem egyre élesebb ellentétek színhelyévé válhat. India mostani döntése, hogy a vízi utakat is lezárja, valójában hosszú távon vet majd fel súlyos kérdéseket, amikor a víz alá bukó Banglades lakosságának nem lesz más választása, mint valahova menni.