Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Izrael eddig békésnek tekintett, Jordániával közös határán is falat épít

Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu a napokban megerősítette, hogy egy, a Golán-fennsíktól Eilatig húzódó építkezéssel kívánják fokozni az ország biztonságát. Hogy a szóban forgó határon a Ciszjordániában emelkedő falhoz vagy a szíriai határon húzódó kerítéshez hasonló fizikai elválasztórendszert alakítanak-e ki, egyelőre nem lehet tudni, mint ahogyan azt sem, hogy mikorra tervezik az építkezés megkezdését.

A fal Ciszjordániában

Az eliati területi védelmi egység tábornoka, Roi Alcabetz úgy fogalmazott, "A Jordán Királyság baráti viszonyt ápol Izraellel, jobban együttműködik velünk, mint Egyiptom, de közös határaink nem biztonságosak. A Szíriából Jordániába és Irakba érkező menekültek milliói egyértelmű biztonsági veszélyt jelentenek Izrael számára, és valószínűleg ellenséges egyének is vannak közöttük, akik akár fegyvereket is viselhetnek, és fenyegethetik Izrael biztonságát." Bár a helyzet most még nyugodt, Alcabetz hangsúlyozta, ez könnyen félrevezetheti az embert, és a helyzet pillanatok alatt megváltozhat.

0 Tovább

Napokon belül elkészül a Bulgáriát Törökországtól elválasztó kerítés

A bolgár védelmi miniszter, Angel Naydenov 2013. októbet 24-én jelentette be, hogy Bulgária déli határa mentén fizikai elválasztórendszert emelnek. A bolgár kormány sürgősséggel meg is szavazta az ehhez szükséges törvényt. A kerítéssel a Törökországon keresztül Szíriából érkező menekülteket igyekszik feltartóztatni az ország.

A 30 kilométeres határszakaszt érintő építkezés költségvetése időközben a duplájára emelkedett, 5.1 millió leváról majdnem 10 millióra (1.5 milliárd forint), de a túlköltekezés körüli viták hamar elcsendesedtek, és rohamtempóban folyt tovább a szögesdrótokkal megerősített kerítésrendszer kiépítése. A civil szervezetek mellett az ENSZ is felemelte erőtlen hangját, mivel a menekültek szabad mozgását akadályozó fizikai építmény elvileg a nemzetközi jogba ütközik, ám Bulgária folytatta az építkezést. A kerítés a több mint 200 kilométeres közös határszakasz azon 30 kilométerét érinti, ahol a földrajzi adottságok miatt a határvédelem emberei nehezebben látják el feladatukat.

0 Tovább
12
»

Ez mi ez?

A világon jelenleg több tucat, nemzetközi határokon épített kerítés- illetve falrendszer húzódik. A migrációtól való félelem és a terrorizmus-elleni harc az elmúlt években kellő ideológiai keretet nyújtott az államoknak ahhoz, hogy a berlini fallal kapcsolatos negatív érzéseket felülírják, és a falakra ne elítélendő barikádként, hanem hasznos, védelmező eszközként tekintsenek. A blog a létező és naponta épülő falak trendjét és az azokkal kapcsolatos emberi jogi sérelmeket dokumentálja.